Főoldal > Sport > Eddigi legjobb versenyhétvégéjét zárta a Polestar

Eddigi legjobb versenyhétvégéjét zárta a Polestar

A Polestar Cyan Racing az idei év eddigi legsikeresebb versenyhétvégéjét tudhatja maga mögött. A Túraautó-világbajnokság japán fordulójában ugyanis Néstor Girolami 5. és Thed Björk 6. helyet szerzett a forróságban.

“A mostani nagyon jó hétvége volt számomra. Sokat változtattunk az autón a második futamra, érezhető is volt, ahogy leelőztem Chiltont, és az élbolyba kerültem. Büszke vagyok az eredményre, és hálával tartozom a csapatnak, akik lehetőséget biztosítottak számomra” – mondta Néstor Girolami.

Az argentin Motegiben mutatkozott be a csapat színeiben, és ötödik helye mellett egy hatodik pozíciót is szerzett.

wtcc_japan_2016_2

Csapattársa, Thed Björk a második helyért küzdött a nyitófutamon, de egy korábbi baleset során károsodott autója, így végül hátrébb csúszott. A svéd pilóta így hatodikként zárt, majd a főfutamon a hetedik leggyorsabbnak bizonyult.

“Produktív és érdekes hétvége volt a legutóbbi, amely során több lépéssel is előrébb kerültünk. Az autóm nagyszerű volt az első verseny kezdetekor, de aztán sajnos megsérült. Összességében, a WTCC japán fordulója több szinten is kedvező volt számunkra. Alig várom a következő, kínai megmérettetést, ahol még a túraautózás előtt versenyeztem” – mondta Thed Björk.

wtcc_japan_2016_3

A WTCC japán versenyhétvégéje egyértelmű előrelépést jelentett a Polestar Cyan Racingnél, hiszen mindkét pilótájuk mindkétszer top 10-es eredménnyel zárt, emellett a kvalifikáció második részébe is bejutottak a 35 fokos hőség ellenére.

“Ha több energiát fordítasz tesztelésre, ahogyan mi, annak ilyesmi eredményét várod. Fennállásunk óta ez a legkeményebb bajnokság, ahol valaha versenyeztünk. Örülünk a mai eredményeknek, de holnap máris ismét keményen fogunk dolgozni, és türelemmel várjuk a fejleményeket” – mondta Alexander Murdzevski Schedvin, a Polestar elnöke.

A WTCC három hét múlva Sanghajban folytatódik.

WTCC japán hétvége

Pálya: Twin Ring Motegi
Eredmények
 Első futam Második futam
1 Norbert Michelisz Honda Civic 13 kör 1 Yvan Muller Citroën C-Elysée 14 kör
2 Rob Huff Honda Civic +1.358 2 José María López Citroën C-Elysée +1.045
3 Tiago Monteiro Honda Civic +2.173 3 Tiago Monteiro Honda Civic +2.561
4 José María López Citroën C-Elysée +3.609 4 Mehdi Bennai Citroën C-Elysée +3.280
5 Yvan Muller Citroën C-Elysée +4.805 5 Néstor Girolami Volvo S60 +5.204
6 Thed Björk Volvo S60 +8.049 7 Thed Björk Volvo S60 +9.159
9 Néstor Girolami Volvo S60 +10.135
A bajnokság állása
1 José María López Citroën C-Elysée 319 pts
2 Tiago Monteiro Honda Civic 199 (-120)
3 Yvan Muller Citroën C-Elysée 199 (-120)
4 Rob Huff Honda Civic 178 (-141)
5 Norbert Michelisz Honda Civic 172 (-147)

cropped-188724_Volvo_S60_and_V60_Polestar_location_static.jpg

A Polestarról

A Polestar a Volvo Cars teljesítményorientált márkája. A cég 1996-ban született meg versenycsapatként, majd számos bajnokságban ért el sikereket több Volvo modellel is. 2009-ben a Polestar teljesítményorientált termékeket dobott piacra. Az első sportautó –  a Volvo S60 és V60 alapjaira építve – 2014-ben látott napvilágot. 2015-ben a Volvo Cars felhasználta a Polestar erőforrását, amely erős elkötelezettségre utal a hiteles és prémiumszintű teljesítmény nyújtásában.

A Cyan Racingről

A Cyan Racing a Polestar motorsportbeli partnere. A vállalat Christian Dahl tulajdonában áll, és a Polestar versenytevékenységét kezeli. A Cyan Racing, korábbi hnevén Polestar Racing, öt STCC-s bajnoki címet és hét csapatelsőséget szerzett a Volvo 850, S40, C30 és S60 modellekkel.