Főoldal > Volvo hírek > Mérföldkövek és modelltörténelem > 50 éves a Volvo első milliós autója

50 éves a Volvo első milliós autója

A Volvo 144-et 1966 augusztus 17-én mutatták be egy éppen zajló embervadászat kellős közepén. Ezzel az új szériával válhatott jelentősen nagyobb autógyártóvá a svéd márka, hiszen nyolc év alatt nem kevesebb, mint 1,25 millió modell készült – s a Volvo első milliós nagyságrendbe eső autója a 144 lett.

Majdnem négyszáz újságíró gyűlt össze Lorensbergben, Gothenburg központjában 1966 augusztus 17-én. Az új Volvo 144-et egy elválasztó fal felemelésével mutatták meg a nagyközönségnek, amely mögött három előszériás autó is rejtőzött. A Volvo új modelljét évekig pletykák övezték, és amit végül a sajtó láthatott, egy komoly és modern jármű volt. A gothenburgi bemutatóval párhuzamosan Oslóban, Koppenhágában és Helsinkiben is lerántották a leplet az újdonságról.

A bemutatóautókat a nagy este előtt daruval emelték a helyükre, takarásukról fa ládák gondoskodtak. Természetesen a felvezető procedúra a lehető legdiszkrétebb lett volna a tervek szerint, azonban ez nehéznek bizonyult, miután éppen két rendőrgyilkosra vadásztak a rendfenntartók. Országos figyelmeztetést adtak ki az eset miatt. Amint a fa ládákat beemelték a helyükre, a rendőrség fülest kapott, miszerint mindkét elkövető a szomszédos mozi nézőközönségében rejtőzhet. Utóbbi létesítményt ki kellett üríteni.

Volvo 140_2

Az új autó alapvető irányelveiről Gunnar Engellau elnök-vezérigazgató határozott 1960-ban. A P660 a projekt szerint nagyobb lett az Amazonnál, de egy súly- és árkategóriába esett vele. A legfontosabb szempontok között szerepeltek a szigorú biztonsági előírások teljesítése és négy vagy öt ember kényelmes szállítási képessége. Továbbá, az autó elődjével, a PV544-ével és az Amazonéval megegyező tengelytávval készült. Az Amazon fejlesztésével szemben itt már a kezdetektől fogva több karosszériaváltozatban gondolkoztak a tervezők.

A 140-es szériával a Volvo egy új elnevezési mintát vezetett be, amelyben az első számjegy a modellszériát jelentette, a második a hengerek, míg az utolsó az ajtók számát.

Volvo 140_1

A 144 sorozatgyártása két nappal a bemutató után, 1966 augusztus 19-én kezdődött. 1967-ben a kétajtós 142 került piacra, majd 1968-ban a 145 kombi változat debütált. Egy hasonló modell 1969-ben tűnt fel, s a 164 nevet viselte. Számos karosszériaeleme azonos volt a 140-es széria tagjaiéval, de 10 cm-rel hosszabb tengelytávval és hosszabb orral büszkélkedhetett, hogy a soros hathengeres, B30-as erőforrásnak elég helye legyen. Egy másik karosszériaváltozatot 1970-ben mutattak be. Ez a tágas Volvo 145 Express volt, amely tetejét a B oszloptól kezdődően az autó végéig emelték meg.

Jan Wilsgaard vezető tervező állt az Amazon elegáns vonalai mögött is, s a különbségek ellenére hasonlóságokat voltak felfedezhetők a modellek között. A hűtőrács és az ajtókat megszélesítő, az oldalsó ablakok alatti hangsúlyosabb vállak is az Amazonra emlékeztettek. A 142 és a 144 szintén függőleges hátsó lámpákat viselt.

Volvo 140_3

A 140-es széria jól illeszkedett az 1960-as évek világába a funkcionalitásra való összpontosítással. Tágas beltere és nagy ablakai voltak. A skandináv dizájn – elegáns és egyszerű vonalaival – egy népszerű megközelítés ma is, s tökéletes kifejezőeszköze a 140-es széria.

A 140-es széria számos fejlett aktív és passzív biztonsági újdonsággal szolgált. A vázszerkezetet erős anyagból készítették gyűrődőzónákkal egybekötve, hogy biztonságos legyen az utascella. A fékrendszer fejlett volt tárcsás kivitelével (elöl-hátul), ugyanakkor kétutas keringési rendszert kapott, s ebből az első dupla volt. Vagyis ha az egyik ág megsérült a kettőből, az első fékek és egy hátsó fék működése biztosított volt. Ezen felül a kerekek teljes blokkolását szelepek gátolták – szintén egy úttörő megoldás, elsőként a Volvótól. Az összecsukló kormányoszlop és az ütközéskor védelmet nyújtó, a műszerfalhoz tartozó keret szintén biztonsági jellemző volt. Később a 140-es szériába fejtámlákat, visszahúzható biztonsági öveket és ezeknek a bekapcsolására figyelmeztető jelzést is szereltek alapáron.

Volvo 140_4

A 140-es széria hagyományos kialakításnak örvendett az elöl elhelyezkedő motorral és a hátsókerék-hajtással. Az erőforrás a tesztelt és kipróbált 1,8 literes, négyhengeres B18 volt az Amazonból. Teljesítménye 75 vagy 96 lóerő volt – utóbbit két karburátorral gyártották. Az 1969-es modell 2 literes, B20-as blokkot kapott 82 és 100 lóerővel. 1971-től voltak olyan változatok, amelyeknél az üzemanyag-befecskendezés elektromosan vezérelt volt, s teljesítményük elérte a 120 lóerőt.

A 142, a 144 és a 145 gyártása 1974 nyarán fejeződött be. Eddig összesen 1,251,371 modell gördült le a gyártósorról. Ez a széria volt az első milliós tételt meghaladó a Volvo történelmében, emellett nemzetközi szintre emelte a márkát a piacon. A 140-es család öröksége azonban egészen 1993-ig nyúlik, hiszen utódja, a Volvo 240 sokat merített tőle a karosszéria terén, s a Volvo valaha volt legkelendőbb modelljévé nőtte ki magát 19 év alatt összesen 2,8 millió gyártmánnyal.

Volvo V40 T5 AWD Cross Country Location 7/8 Rear

A Volvo Car Groupról

A Volvo 1927-ben született meg. Mára az egyik legismertebb és legnagyobb elismerésnek örvendő márkának számít a világban. 2015-ben 503 127 modellje kelt el nagyjából 100 országban. A Volvo Cars-t 1999-ben az amerikai Ford Motor Company, majd 2010-ben a kínai Geely Holding vásárolta meg.

A 2015-ös decemberi adatok alapján a Volvónak majdnem 29 ezer alkalmazottja vanvilágszerte. A Volvo Cars irodája, termékfejlesztő részlege, marketing és adminisztrációs osztálya Gothenburgban, Svédországban található. A központ Sanghajba került. A gyártás Gothenburgban, Belgiumban és Chengduban zajlik, míg a motorokat Skövdében és Zhangjiakou-ban, a karosszéria elemeket pedig Olofströmban állítják elő.